Avagy az Országos Kéktúra 21-22 szakaszainak teljesítése egy kellemes sátrazással összekötve.
Nyáron valahogy ritkán jutunk el túrázni, hiszen ez tipikusan azon időszaka az évnek, amikor könnyű elcsábulni egy jó strand/lángos kombóra. Pedig ilyenkor is jó az erdőben mászkálni, főleg ha a B terv az olvadozás a betonrengetegben lenne – mert akármilyen meleg is van az erdőben, a városban általában még nagyobb a hőség.
Ezen okfejtés következtében jutottunk el előző hétvégén a Mátrába, hogy teljesítsük az OKT két szimpatikus szakaszát, letudva így 44 km-t a teljes távból (és nem kevés szintet is természetesen).
Na jó, de mindenki kéktúrázik – mi a csavar?
Az, hogy ha esetleg nem lenne elég a kellemes nyári hőség, úgy döntöttünk, hogy sátorral vágunk neki az útnak, így két napra elegendő cuccot cipelve vágunk neki a Mátrának, hogy meghódítsuk a Kékestetőt és megjárjuk a Mátra főgerincét amin egészen Sirokig tekergőztünk. És ez még csak az első nap.
De kezdjük is az elején.
Reggel felpattantunk egy szimpatikus Volán buszjáratra ami egészen Mátraházáig repített minket. A buszon elfogyasztottuk az aznapi reggelinket (#kakaóscsiga) majd az autóbusz állomásnál be is került az első pecsét az igazolófüzetbe. Ezt követően nem volt más hátra, mint letudni az aznapi táv szintjének számottevő részét, ugyanis innen felsétáltunk Kékestetőre.
Kékestetőről szerintem nem kell sokat írni, aki még nem is volt ott biztosan hallott országunk legmagasabb pontjáról. Miközben felfelé kaptattunk pont azon gondolkoztunk, hogy miért is járunk erre mi is ilyen ritkán, de mire felértünk nagyjából meg is tudtuk: rengeteg itt az ember.
Persze ez alapvetően nem egy rossz dolog, ha valaki turista paradicsomba vágyik akkor minden igénye kielégítésre fog kerülni. Ellenben ha egy csendes erdei elvonulás a cél, úgy lehet nem ez a legjobb célpont. Legalább is nem hétvégén. Esetünkben így el is maradt a kép a csúcson helyet foglaló piros-fehér-zöld kővel (legalább is szemből – hátulról készült azért lesifotó), így egy rövid energiagyűjtő szünet után indultunk is tovább a kéken ami itt összeforrt a Mátra főgerincével.
Na ez már egy érdekesebb környék, ugyanis itt fut a Mátrabérc teljesítménytúra is aminek jelzése (az a furcsa M betű) végig követte utunkat. Egyébként a Mátrabércnek megcsináltuk idén (persze nem a teljesítménytúra keretein belül) a Szurdokpüspökitől a Muzsla csúcsáig terjedő szakaszát, és most különösen jó élmény volt újra becsatlakozni.
Ha esetleg érdekel titeket a kapcsolódó teljesítménytúra sorozat akkor kattintsatok erre a linkre, szerintünk jó móka lehet, bár azért szintre mindenképpen számítani kell.
Leérve Kékestetőről a Hármashatár Erdészháznál megebédeltünk (egy kis fincsi házi padlizsánkrémmel és zsemlével) majd indultunk is tovább a kisebb-nagyobb csúcsokkal tarkított főgerincen.
A kilátás végig meseszép volt, egyik oldalon a hegyekben, másik oldalon pedig a lábaink alatt elterülő Alföldben gyönyörködhettünk (nekem személy szerint az egyik kedvenc kilátó pontom – a nagy klasszikusok mellett – a Gazos-kő volt ahonnan már a Siroki Váron is legeltethettük a szemünket). Szerencsére összességében jó időt fogtunk ki a teljes túrára, így elég messze el lehetett látni. A pára sem volt brutális, így az emelkedők sem vették el annyira a kedvünket a nézelődéstől.
26,3 km és 1025 m szintemelkedés után kellemes fáradtsággal a lábunkban értünk be Sirokra, ahol a Vár Camping területén állítottuk fel sátrunkat. Az alvás sajnos nem volt túl pihentető mert aznap pont legénybúcsút tartottak a helyszínen (innen is sok boldogságot az ifjú párnak, ha esetleg megvolt már az esemény), azonban mindenképpen jól esett már picit ledobni a táskákat és elterülni a túramatracokon.
Másnap egy fincsi reggeli és egy jó kávé (vagy tea) után már hátunkon is voltak a zsákok és sétáltunk tovább. Mindenekelőtt feltöltöttük a készleteinket a napi túrára (mert szerencsére a siroki bolt vasárnap is nyitva) és néhány perc múlva már kaptattunk is fel a vár irányába.
A Várhegy megmászása után a Bálványköveknél még megálltunk egy gyors visszatekintésre, majd irányba helyeztük magunkat Szarvaskő felé. Előtte még természetesen bekerült a pecsét a füzetbe Rozsnakpusztánál, de összességében elég gyorsan haladtunk. Pihenőkkel együtt 5 óra alatt megérkeztünk a szarvaskői Vár Presszóhoz ahol egy kellemes – és nagyon jó áron mért – korsó sörrel öblítettük le az út porát.
Ez a szakasz az előző napihoz képest (még a táskákkal és az előző napról áthozott fáradtsággal együttvéve is) jóval könnyebb volt mint a szombati menet, a teljes 18 km-es távon mindösszesen 585 m szintet mentünk fel, és közel sem olyan meredeken, mint amikor a Mátra főgerincén sétáltunk.
Ennek ellenére látványban itt sem volt hiány. Bár nem terült el olyan bámulatos panoráma a lábaink előtt mint előző nap, az erdő ahol sétáltunk valami csodálatos volt, és próbáltuk minden másodpercét kiélvezni a kellemes erdei levegőnek.
Azonban sajnos egyszer minden mókázásnak véget kell vetni, így a Kéktúrás hétvégénk is a végéhez közeledett. Legurítottuk a söröket, majd a következő busszal már robogtunk is vissza Budapest irányába, hogy tovább élvezhessük a betonból áradó kellemes nyári levegőt.
