Idén pontosan 5 éve döntöttük el, hogy teljesítjük a Pilisi Vándorlás névre hallgató, nagyon szuper és látványos vándortúrát, melynek során egy 164 km hosszú vándortúra keretein belül ismerheti meg a Pilist a lelkes természetjáró. A terv az volt, hogy évente legalább egy szakaszt teljesítünk, ami természetesen nem jött össze, azonban idén végre sikerült az utolsó három szakaszt is letudni egy három napos túra keretein belül.
Most erről a három napról szeretnénk egy rövid összefoglalót megosztani veletek, illetve egy rövid véleményt (vagyis inkább ajánlót), ami reményeink szerint a Ti kedveteket is meghozza a túramozgalomhoz.
A Pilisi Vándorlás legelső szakaszát még 2018-ban teljesítettük, ez egy kellemes, 28,5 km hosszú távot ölelt fel, ami nagyjából 885 m szintemelkedést tartogatott a számunkra. Ez még bőven a blogunk elindulása előtt történt, így ide nem tudok hivatkozást betenni, de ez a kép nagyon szép emléket állít a túrának.
Akkor is November 1-jén vágtunk neki a sétának, és végül kis kitérőkkel összesen 30 km-t sétáltunk, ami egy nagyon szép nyitánya volt a vándorlásnak.
A következő etapot egy évvel később, 2019 őszén teljesítettük. Ironikusan ez az utolsó két szakasz volt, tehát Visegrádról Esztergomig sétáltunk a két nap alatt, az éjszakát pedig Dobogókőn töltöttük. A két túranap során összesen 55,8 km-t túráztunk. Ez még nagyon kezdő vándortúrázós időszakunk volt, de erről már született cikk is amit itt tudtok elolvasni. Emlékszem mennyire fárasztó volt két napig a hátunkon cipelni a cuccainkat – és még bőven volt tanulni a helyes pakolásról. Azóta szerencsére mi is sokat fejlődtünk (mind erőnlétben mind pakolási képességekben), de tényleg szép nyitánya volt ez a túra a későbbi vándortúrás “karrierünknek”.
A végére hagytuk a középső három szakaszt, amit három év csúszással, de végül sikerült teljesíteni. Itt visszafelé indultunk el, tehát az eddigi haladási iránnyal teljesen ellentétesen. Szintén Visegrádról indultunk (mint az 5-6 szakasz esetén), azonban az irányt nem Esztergom felé vettük, hanem a célunk az volt, hogy 3 nap múlva Piliscsabán (Klotildliget) szálljunk fel a Budapestre tartó vonatra – pont ott ahol anno az első szakasz befejezése után is ezt tettük. A túra kiírása (és a GPS) szerint a három nap alatt 80 km-t tettünk meg, ami azonos azzal a távval, amit nyáron a Kaukázusban sétáltunk le – csak ott 4 nap alatt (viszont jóval több cuccal és jóval magasabban).
Így amellett, hogy végre ismét elmerülhettünk a Pilis szépségeiben (és picit elvonulhattunk a városból amire már mindkettőnknek szüksége volt) egy szuper sportos kihívásban is részesültünk, ami az idei év kontextusában (én például egy gerincsérvből regenerálódtam egész évben) azért egészen nem rossz. 🙂
Na de ennyi elég is volt a száraz adatokból, jöjjenek az élmények!
Szerintem már többször is leírtam, de ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni: az őszi erdő az egyik legszebb dolog amit az ember az élete során láthat. És persze ezzel nem a világ többi csodáját szeretném lekicsinyelni (mely csodákat mi is előszeretettel látogatunk), de úgy érzem a helyi szépségeket sokszor adottnak vesszük és ezért nem is kapják meg az őket megillető tiszteletet.
És a Pilis ősszel pont egy ilyen csoda, amit nem lehet csak úgy kihagyni.
A Pilisi Vándorlás nagyszerűsége, hogy ezeket a szépségeket egy nagy vándortúrára fűzi fel, és nem telik el olyan nap, hogy ne sétáljunk el legalább egy (de inkább több) lélegzetelállító látkép mellett. Mivel nem szeretnék senkit untatni azzal, hogy pontról pontra végigvesszük a túránk minden állomását, inkább szeretnénk megemlíteni azokat a pontokat, amik minket a leginkább megragadtak és amiket (akár egy vándortúra akár egy rövid kirándulás során) Nektek is mindenképpen ajánlatos meglátogatni.
Visegrádról elindulva a piros jelzésen haladtunk egészen Pilisszentlászlóig, mely séta során először Apáti-kúti-völgyön majd a Szent László-völgyön keresztül vezetett utunk. Mivel alapvetően felhős időnk volt végig, így az első nap nem a kilátópontok (mint például a Vörös-kő) hanem sokkal inkább ezek a csodálatos szurdokvölgyek voltak a leglenyűgözőbbek. Természetesen nem csak felhős időben érdemes ide ellátogatni, tényleg nagyon látványos völgytúrákról van szó, és nehézségi szintben sem megerőltetőek.
Rövidebb kirándulást keresőknek ajánljuk a visegrádi indulással a piros sávon a fent említett völgyeken keresztül Pilisszentlászló felkeresését, ahonnan a szintén méltán híres és látványos Spartacus ösvényen keresztül vissza lehet gyalogolni Visegrádra.
Az első napot a Kő-hegyi Menedékházban zártuk, ahol egy isteni vacsorával és néhány doboz jól megérdemelt sörrel élveztük az estét. Sajnos másnap reggel ismét elmaradt a kilátás (megette a felhő a hegyet), azonban nagyon kellemes volt fent a Kő-hegyen az idilli csendben felébredni és ott kiélvezni a kora reggelt. Másnap reggel lesétáltunk Pomázra, majd onnan egy határozottan intenzív emelkedő (és az elmaradhatatlan eltévedés) után felmentünk az Oszoly csúcsára. A köd és a felhő még itt is kitartott, de itt már volt némi kilátásunk, így mindenképpen megérte a kapaszkodót.
Sajnos ugyanez a kilátás már nem prezentálta magát a Nagy-Kevélyen, azonban Nagy-Kevély és a Kevély-nyereg közötti piros négyzet ösvény végig nagyon idilli hangulatot árasztott, így ez kárpótolt minket mindenért. A legtöbb túrázó általában nem ezt az utat választja, mert nem ez a legrövidebb a kilátópont és a nyereg között, azonban nagyon ajánljuk egyszer ennek az útnak a meglátogatását – főleg ősszel. Ezen a szakaszon szinte végig kettesben sétáltunk az erdőben és élvezhettük a természet háborítatlan csendjét.
Ez mondjuk annak is betudható volt, hogy hamarosan elkezdett sötétedni, és nekünk még ezután következett a Hosszú-hegy meghódítása (ahova már teljes sötétségben értünk fel). A felhő is egyre lejjebb ereszkedett, így a közeli települések fényei is rejtve maradtak, azonban szerencsére így is sikerült megtalálni a pecsételő pontunkat és este 8 körül már elfoglaltuk a szállásunkat Pilisszentkereszten (és megfőztük a leveskénket a gázfőzőn, ami ezen a fáradtsági szinten bőven felért egy Michelin-csillagos étterem felhozatalával).
Harmadik napra már rövidebb táv maradt, azonban itt sem volt hiány látványban. Pilisszentkeresztről a Mária-padhoz vezetett utunk, ahol a Vaskapu-völgyön keresztül indultunk el Pilistető irányába. A Vaskapu-völgyben nem most jártunk először, azonban egy teljesen ismeretlen oldalát mutatta meg nekünk. Mint már valószínűleg kiolvashattátok a korábbi pár nap leírásából felhős, ködös időben sétáltunk, mely köd szépen be is fészkelte magát a völgybe, amitől egy “fatelepítés utáni Mordor” hangulat keringett végig körülöttünk. Ezt persze ne a rossz értelembe vegyétek, nagyon varázslatos volt a kilátásunk, és ezt csak tetőzte, hogy a völgyön keresztül szépen lassan magunk mögött hagytuk a ködöt és napsütésben sétálhattunk tovább.
Természetesen nem azért, mert nem volt már sem köd, sem felhő, hanem pusztán azért, mert az lent maradt, mi pedig felértünk. Magyarországon ritkán volt eddig lehetőségünk a felhőtakaró felett sétálni, így különösen csodálatos volt, amikor ez a látvány fogadott minket a gerincen:
Természetesen ez a Boldog Özsébről sem volt éppen rossz:
Itt élveztük egy picit a napsütést, elfogyasztottuk a Pilisszentkeresztről gondos munkával felcipelt (és nem felrázott!) söreinket, majd lassan visszaereszkedtünk a felhőtakaróba.
Az utolsó pecsétünk Pilisszántó határában került be a füzetbe, majd innen még egy 8,5 km-es túra következett, ami után lassan (de biztosan – és mindenképpen sötétben) beértünk Piliscsabára.
Konklúzió
A Pilisi Vándorlást mindenkinek ajánljuk. Nagyon. Tagolni többféle módon is lehet, akár sok rövid (vagy egy nagy hosszú) túra formájában. Tényleg lesz lehetőség megismerni a Pilist A-tól Z-ig és felfedezni azon részeit is, melyek eddig számunkra ismeretlenek voltak.
Mi ezzel a cikkel búcsúztatjuk most az őszi túrákat, és mivel itt a December terveink szerint rövidesen néhány téli kalanddal fogunk jelentkezni.
Addig is: jó túrázást!
Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, a Pilisi Vándorlás mozgalomról ezen az oldalon olvashattok többet
