Kéktúra jelölés

Kéktúra: A kezdetek

Kevés olyan magyar túrázót ismerek aki nem teljesítette volna, nem tartana félúton a teljesítésben vagy nem gondolkodna a pecsételő füzet megvásárlásán amikor a kéktúra szóba jön. Igen arról az ikonikus 1164 kilométeres túráról van szó amit a kék csíkkal festettek fel, és amibe mi is belefogtunk a hétvégén.

És itt tartozunk is egy vallomással: maga a bélyegző füzetecske már lassan egy éve megvan, de a túrába még nem sikerült belefogni, mert szerettük volna úgy alakítani, hogy “az egyik végén álljunk neki” és haladjunk szépen tovább, fokozatosan. Néhány hónap után vált egyértelművé, hogy ez bizony nem fog összejönni, így most hétvégén hirtelen felindulásból letudtuk az első szakaszunkat, ami nem más, mint a Piliscsaba – Hűvösvölgy közötti 22,4 km hosszú részlet.

A döntésünk nagyon egyszerű ok miatt esett erre a szakaszra: közel volt, egy nap alatt teljesíthető és a túra után a visszajutással sem voltak nehézségeink, elég volt csak hazavillamosozni.

Bujkáló kéktúra jelzés – 2019 – saját kép

De kezdjük az elején.

Piliscsabára vonattal érkeztünk a Nyugati pályaudvarból. Az utunk most a kevésbé nyugodalmasak közé tartozott, ugyanis egy díszes társaság épp egy üveg Bacardit intézett el a mögöttünk lévő üléseken és ahogy az ő hangulatuk egyre jobb lett úgy riadtak fel reggeli szendergésükből az utasok. De szerencsére hamar ott voltunk Piliscsabán, megvolt az első pecsét és indultunk is az utunkra.

A Kéktúra ezen szakaszát a kektura.hu oldalon található leírás a “kéktúra urbanizáltabb arculatának színtereként” emlegeti, ami már a túra elején is érezhető volt. Átsétáltunk Piliscsabán, megnéztük az utcákat, a templomot, köszöntöttük egymást a helyiekkel, majd mire már kezdtünk felforrni a betonon végre befordultunk az erdőbe, ahol mohón szívtuk magunkba a friss erdei levegőt.

Ennek a szakasznak az első része Piliscsabától a Zsíros-hegyen lévő Muflon Itatóig tart, ezen a szakaszon 435 m szintet kellett leküzdeni. Brutális kaptató nem volt útközben, de azért lehetett érezni az emelkedőket. Főleg így júliusban, amikor sík terepen is könnyű kimelegedni.

Nagy-szénás – 2019 – saját kép

Az útvonal nagyon szép, régi erdősávokon vitt keresztül, de a leglátványosabb rész mégis a Nagy-szénásról elénk táruló kilátás volt: az egyik oldalon a Pilis a másik oldalon pedig a Budai-hegység vonulata gyönyörködtetett minket. Meg is álltunk egy kötelező fotós körre, majd indultunk tovább, hogy beszerezzük a pecsétet.

Nagy-szénás alatt található az egykori Szabó Imre turistaház emlékfala. A menedékházat 1924-26 között építették, fénykorában pedig több sport és turistaeseménynek is otthont adott. A ház lebontására 1979-ben került sor, ekkorra már sajnos nagyon rossz állapotban volt a régi turistaház. A lebontásig itt is volt egy kéktúra-bélyegzőpont.

Ennek megfelelően majdnem el is sétáltunk a Muflon Itató mellett, pedig még meg is jegyeztük, hogy milyen aranyos névvel keresztelték el a helyet. Néhány lépés után viszont eszünkbe jutott, hogy itt bizony teendőnk is van. Amíg a tintapárnával szerencsétlenkedtünk megszólított a ház ura, hogy nem akarunk-e bemenni egy jó frissítőre. Ennek persze nem lehetett ellenállni, így itt tartottunk egy 20 perces sör-szendvics szünetet, majd energiával telítve indultunk tovább a kék sávot követve.

A következő szakasz már jóval lankásabb, itt mindösszesen 140 méter szintemelkedés várt ránk, lefelé viszont 310 métert kellett ereszkedni, és ezt egy arányaiban nézve rövid szakaszon teszi meg az ösvény. Itt tehát érdemes a lábunk elé figyelni, ami esetenként kihívás lehet, hiszen ezen a részen szuper panoráma nyílik a Budai-hegységre és nem egyszerű félbeszakítani a nézelődést.

Az Örkény István emlékére emelt telefonfülke – 2019 – saját kép

Miután leértünk, tettünk egy rövid kitérőt Remeteszőlősre, hogy megnézzük az Örkény István emlékére emelt telefonfülkét, meghallgattunk egy egyperces novellát, ittunk a zenélő ivókútból és már indultunk is tovább a Remete barlanghoz.

A Remeteszőlős határában lévő Remete-barlang nevét az 1782-ben feloszlott pálos rendből ideköltöző remetéről kapta. Ennek ellenére valószínűleg már a középkorban is laktak itt remeték. Ezen túl számos történelmi emlék került elő a barlangból, mint például csonteszközök, nyílhegyek, agancskapák, stb.

A barlangnál jó 10 fokkal hűvösebb volt mint az erdőben bárhol, így itt tudtunk hűsölni pár percet mielőtt tovább indultunk volna a szurdokvölgyben. Innen már hamar ki lehet érni az erdőből, és megkezdődött túránk utolsó szakasza amit már Máriaremete kanyargós utcáin tettünk meg.

Kilátás a Remete-barlang bejáratától – 2019 – saját kép

A betonnak hála, itt ismét elkezdtünk olvadozni, így miután benyomtuk az utolsó pecsétet ehhez a szakaszhoz (Hűvösvölgy, Gyermekvasút megállóhely) gyorsan elzarándokoltunk a közelben lévő Tram Bistro épületéhez, hogy egy hideg sörrel enyhítsünk a fájdalmon.

A túra után egyértelműen az a benyomásunk, hogy a kéktúrát mindenképpen érdemes elkezdeni, akkor is ha nem az elején vagy a végén fog neki az ember. Minél tovább bújjuk a pecsételő füzetet annál biztosabbak vagyunk benne, hogy csodálatos tájakon fog keresztül vinni a kék sáv jelzés, és már alig várjuk, hogy minél több pecsétet gyűjthessünk és megismerhessük kis hazánk rejtett kincseit.

Turistajelzések az OKT útvonalán – 2019 – saját kép

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük