Lassan végéhez közeledik a tél és itt a tavasz! Az elmúlt hetekben már volt szerencsénk sütkérezni a szép tavaszi napsütésben, és – bár a mai időjárás mindent megtett azért, hogy elfeledtesse ezt velünk – néhány nap múlva a meteorológiai tavasz is beköszönt.
És a tavasz kezdete egyet jelent a tavaszi túrákkal, kirándulásokkal – legyen ez kőkemény teljesítménytúra vagy egy laza családi kirándulás.

Covid barátunknak köszönhetően (aki nem nagyon akar távozni, bár igazán nem kívánatos vendég) sajnos igencsak leredukálódtak a kirándulási lehetőségek (este 8 előtt haza kell érni, illetve szállást sem tudunk foglalni), nem is beszélve arról, hogy felelősségteljesen próbáljuk betartani a korlátozásokat (tehát amennyire lehet kerüljük a felkapott helyeket). Ennek ellenére próbálunk heti rendszerességgel egy napot a természetben tölteni. Ennek fő oka, hogy a fizikai mellett a mentális egészségmegőrzésre is próbálunk hangsúlyt fektetni ebben az időszakban, és ehhez tökéletes a túrázás.
Na de ennyi elég is volt az előszóból, lássuk is a túrákat!
Kilátások a Vértesben
Egy korábbi cikkünkben már említettük, hogy előszeretettel használjuk a Természetjáró applikációt túratervezésre, ezt a túrát is itt találtuk – és csak ajánlani tudjuk.

Miért ajánljuk?
A maga 25 km hosszával nem éppen egy rövidke túra, a távhoz képest szint azonban kevés van benne, így ha most rázódnál vissza a “téli álomból” akkor egy kellemes sikerélménnyel gazdagodhatsz a végére. Nem mellesleg a Vértes nem túl felkapott a kirándulók körében, így az út nagy részén kevés emberrel találkoztunk (egyedül a Körtvélyesi-kilátó környékén gyülemlettek fel picit a túrázók).
Személyes tapasztalatunk
Őszintén be kell vallanunk, hogy most voltunk először a Vértesben (tudjuk.. mi is szégyelljük magunkat..). Mivel új volt a terep nem igazán tudtuk mire számítsunk, de nem bántuk meg, hogy most erre a környékre esett a választásunk. Ahhoz képest, hogy nem sok magaslatot sorakoztat fel a környék, nagyon impozáns kilátásban részesültünk a túra során, és az erdei ösvények is nagyon szépek voltak. Külön kiemelném a Grácia-sziklákat, ami semmiképpen ne hagyjatok ki, ha erre jártok!

Látványos körtúra a Gerecsében
Ha már elkezdtük a Természetjárós túrákat ajánlani, akkor ezen a vonalon is megyünk tovább. Ezen a túrán a Gerecse Kapujából indulva tettünk egy impozáns kört Vértestolna érintésével.

Miért ajánljuk?
A Vértes körtúrához hasonlóan itt sem kell tömegre számítani (kivétel ez alól persze a Turul környéke és a Ranzinger Vince-kilátó közvetlen környéke). A Vaskapu szurdokkal pedig egyszerűen nem lehet betelni. Maga a túra nem túl nehéz, szóval ez is tökéletes a téli pihenő után.
Személyes tapasztalatunk
Személyes véleményünk szerint a Gerecse nem kapja meg a figyelmet, amit megérdemelne. Rengeteg turistával találkozunk a Pilisben vagy a Börzsönyben, de a Gerecsében általában kevesebben kirándulnak, pedig igazán szép helyeket sorakoztat fel. Ez a túra pedig ezeket a szépségeket veszi szépen sorra. A maga 16,7 km hosszával egy kényelmes, nem túl fárasztó útvonal (persze azért kellemes kaptatók itt-ott lesznek), ami tutira biztosítani fogja a várt felüdülést a heti mókuskerék után.

Egy jó Kéktúra szakasz – még mindig a Gerecsében
Teljesítménytúrák most nincsenek, de a “pecsételős élményt” szerencsére a Kéktúra is tudja hozni. A célban a “sör, tea és zsíros kenyér édes kombinációja” persze elmarad, de ez ne tántorítson el senkit egy jó kis Kék szakasztól. Mi év elején a Szárliget – Koldusszállás szakaszt teljesítettük és ezt nektek is meleg szívvel ajánljuk – még akkor is, ha éppen nem pecsételtek.

Miért ajánljuk?
Tömegközlekedéssel jól megközelíthető a kezdőpont (Szárliget vasútállomás) Koldusszállástól pedig egy nagyon kellemes erdei útvonalon be lehet sétálni Alsógallára, ami igaz még néhány km távot rádob a szakaszra, de nagyon megéri. Alsógalláról pedig szintén könnyen elérhető a főváros (kivéve ha úgy jártok mint mi, és baleset miatt előbb visszagurultok Tatabányára).
Személyes tapasztalatunk
Szeretünk a Gerecsébe járni, és ez az útvonal kifejezetten szép volt. Ha erre jártok mindenképpen kalkuláljatok időt egy jó kis piknikre a Somlyóvári kulcsosháznál, és a Somlyó csúcsát se hagyjátok ki!

Kilátótúra a Budai Hegységben
Ez az a túra amit hétköznapra ajánlunk a Normafánál egyre inkább kialakuló tömeg miatt. Mivel jó pár betervezett utunk elmaradt, meglepően sok szabadnapunk maradt amit így “hétköznapi túrázásra” fordítottunk. Ilyen “ajándék napokon” megéri felkeresni az egyébként népszerű helyeket, mert szinte kisajátíthatjuk magunknak az egészet. És higgyétek el, nagyon jó érzés amikor nem kell sorba állni a rétesért.

Miért ajánljuk?
A túra a Budai-hegység legszebb kilátóit és kilátópontjait veszi sorra, kezdve Normafától és az Erzsébet kilátótól, az i-re a pontot pedig a túra végén a Nagy-Kopasz fogja feltenni. Ezt a túrát már többször is bejártuk az elmúlt években és akármelyik évszakban mentünk, akármilyen időben, eddig nem okozott csalódást. A túrát egyébként először a Cartographia által szervezett teljesítménytúra keretein belül csináltuk meg, így itt pontos leírást is találtok az útvonalról.
Személyes tapasztalatunk
A túra végére kellemesen el fogtok fáradni, így ha a hosszú hideg télen elmaradt a mozgás előtte érdemes beiktatni egy rövidebb sétát, de összességében nem túl megterhelő. A fővárosból könnyen megközelíthető mind a kezdő, mind a végpont, maga az útvonal pedig szinte végig gyönyörű kilátásokkal fog kényeztetni.

Nos, reméljük sikerült meghozni a kedveteket egy kis erdei sétához – persze a jelenlegi korlátozások betartása mellett.
Vigyázzatok egymásra, maradjatok egészségesek, és – amennyire ez most lehetséges – töltődjetek fel egy kis friss levegővel.