Szerintem nem vagyunk egyedül azzal a kijelentéssel, hogy igazán ránk fért már kimozdulni a sok bezártság után. Sok szempontból kihívásokkal teli hónapokat tudhatunk magunk mögött, azt azonban mindenképpen pozitívumnak könyvelhetjük el, hogy legalább volt egy kis időnk túrákat tervezgetni. Egy hasonló tervezgetés közben született meg az ötlet amit június elején valósítottunk meg.
A terv egészen pontosan abból állt, hogy felcsapjuk a hátizsákunkra a sátrunkat és a hálózsákjainkat és egy két napos vándortúra keretében nekivágunk a Kéktúra börzsönyi szakaszának.
Mielőtt azonban nekivágok a túra leírásának, beszéljünk egy picit a vándortúrákról általában.
Vándotúrát sokféleképpen szervezhetünk magunknak, az egészen lazától az egészen durváig. Ahhoz, hogy megszeressük a túrázás ezen formáját, fontos, hogy először olyan szintet válasszunk magunknak, ami kielégíti az igényeinket. Végülis azért megyünk túrázni, hogy jól érezzük magunkat, és nem biztos, hogy ez mindenkinek egyenértékű a barlangban alvással (akármilyen jól is hangzik).
Mi – a teljesség igénye nélkül – a következő 3 szintet alkottuk meg a vándortúrázás fokozataira. Ez természetesen a mi terminológiánk ami igencsak szubjektív, de remélhetőleg tudunk adni vele egy általános képet erről a tevékenységről.
A kategóriák tehát:
A kényelmes
A kényelmes vándortúrázó éjszakai menedéke várhatóan vendégházban, menedékházban vagy valamilyen turistaházban lesz. Ennek értelmében sátor és derékalj cipelésre nem lesz szükség, maximum a hálózsákot kell bedobni. Este lesz lehetőség egy forró zuhanyra, reggel pedig egy asztal mellett elfogyasztott reggelire.
A felfedező
Amikor a kényelmes már nem elég extra, de magasabb szintre még nem szeretnénk vinni a kalandot, akkor jön a felfedező jellegű vándorlás. Ilyenkor egy sátorral felszerelkezve vágunk neki az útnak, a fejünket pedig a derékaljon hajtjuk nyugovóra.
Felfedezőből is két fajta jöhet szóba, az egyik a “light” (ezek voltunk mi most), akik a kempinget választják, a másik pedig a haladó, akik bárhol tanyát vernek (persze amennyiben lehetséges adott helyen sátrazni) .
A kőkemény kalandor
Éjszaka a szabad ég alatt, hálózsákban, derékaljon, sátor cipelésére már nincs szükség. Különösen jól jönnek ilyenkor a bivakszállások is (egy korábbi bivakos túránkról itt írtunk), hiszen az esetleges esőtől és széltől védett helyen pihenhetünk.
Az igen hosszúra nyújt bevezető után pedig jöjjön maga a túra.
Mi most a “felfedező light” felállást választottuk, kiindulópontunk a nagymarosi vasútállomás volt, a végpont pedig Nógrád vasútállomása.
Szombat reggel még picit álmosan szálltunk le a vonatról Nagymaroson, de az első pecsételés utáni rövidke kaptató az erdőben már hamar felébresztett. Túránk előtti héten igen sok eső esett a hétvégére azonban simán volt 30 fok, így párában nem volt hiány. Ezt az apró nehezítő tényezőt leszámítva egy nagyon kellemes ösvényen haladtunk első megállónkig, a Julianus barát-toronyig.
És itt gyorsan színt is kell valljak mindkettőnk nevében, ugyanis – bár határozottan nem lakunk tőle messze – rettenetesen ritkán járunk a Börzsönyben. És bár láttuk már a Dunakanyart többször és több szemszögből, a kilátás ami innen a szemünk elé tárult, az valami fenséges volt.
A kötelező fotós körök után és a csodás kilátástól feltöltődve lassan elkezdtük ereszkedésünket a Hegyes-tetőről és kezdetét vette sétánk a Törökmező turistaházig. Bekerült a füzetbe a pecsét, belénk pedig egy-egy, a táj jellegének megfelelő védőital (sör) és némi pihenő után elindultunk aznapi szálláshelyünk felé.
Az éjszakát Kóspallagon, a Börzsönyi Szabadidő Központ területén töltöttük. Csodálatos zöld területtel megáldott kempingre tévedtünk, ahol kaptunk egy gyors idegenvezetést, majd felvertük a kis sátrunkat. Este még megnéztük a Börzsöny felett elterülő csillagos égboltot (ami a budapesti fényszennyezéshez szokott szemünknek hatalmas élmény volt) és lefeküdtünk kiheverni az aznapi fáradalmakat.
Másnap egy gyors bevásárló kör után (akkor még szigorúan 9:00 előtt) elindultunk aznapi távunkra. Az első pecsét a Kisinóci turistaháznál került a füzetbe, ahol figyelmeztettek minket, hogy nagyon körültekintően túrázzunk aznap, mert bármikor elkaphat minket egy vihar. Már kezdtük beleélni magunkat, hogy nem fogjuk tudni teljesíteni a távot, de végül úgy döntöttünk, hogy lesz ami lesz, felmegyünk Nagy-Hideg-hegyre, ha nagyon lóg a vihar lába akkor pedig visszasétálunk Királyrétig, ahonnan már könnyen hazabuszozunk.
Egy igen kellemes, és ismét ébresztő jellegű kaptató után már fent is voltunk a hegyen, ahol bekerült a harmadik pecsét a füzetbe. A szokásos védőital (sör) elfogyasztásától és a felhők teljes hiányától felbátorodva pedig úgy döntöttünk, nekimegyünk az utolsó 15 km-es szakasznak. Szerencsére addig is elég jó időt mentünk és az előrejelzések is leghamarabb délután háromra rakták a vihar érkezését, így gyorsan felcsatoltuk a hátizsákokat és elindultunk tovább a kéken.
Kezdetét vette a túra a Csóványos meghódításáért.
Korábban már mondták nekünk, hogy innen nyílik az egyik legszebb kilátás a Börzsönyre és azt kell mondjam, nem hazudtak. Bár ekkorra már elkezdtek itt-ott megjelenni az esőfelhők így is elég messze el lehetett látni, és azt, ahogy elterült alattunk a Börzsöny, nem lehet szavakkal kifejezni. Megpróbálom inkább képpel, hátha úgy egyszerűbb:
Innen egy hosszú ereszkedés vette kezdetét, amit itt-ott megszakítottunk, hogy gyönyörködjünk az aktuális kilátásban. Szerencsére a vihar végül elkerült minket, néhány csepp esőn és egy kis mennydörgésen kívül egész kellemes időt fogtunk ki. Mindenesetre nem szerettük volna megkísérteni a sorsunkat így az utolsó kilométereket már dinamikusabb tempóban tettük meg. Mire azonban kiértünk az erdőből és megláttuk a nógrádi várat már ismét sütött a nap. A vasútállomáson bekerült az utolsó pecsét is a füzetbe és picit fáradtan de élményekkel gazdagodva szálltunk fel a vonatunkra.
Két nap alatt tehát négy Kéktúra pecséttel lettünk gazdagabbak, a lábunkba pedig 41 km távot tettünk 1750 m szintemelkedéssel felfelé és 1640 méterrel lefelé.
Jó kondival persze ez a táv egy nap alatt is teljesíthető, de a sok itthonlét után mi most egy lazább, inkább kirándulós hétvégére vágytunk, amire tökéletes volt ez a szakasz.
Nem mellesleg igazán szuper érzés volt végre kikapcsolódni a szabadban, szívni egy kis friss levegőt és kalandozni egy kicsit a csodálatos magyar tájainkon.
