A jelenlegi bizonytalan helyzetben nagyon nem egyszerű utazást tervezni – főleg, ha egy hosszabb utat szeretne magának az ember. Ennek fényében mi is úgy döntöttünk, hogy idén inkább a belföldi utazásokra helyezzük a hangsúlyt. Így született az ötlet, hogy az idei egy hetes elvonulásunkat a Kéktúra útvonalán fogjuk tölteni.
És milyen jól tettük.
Magát a távot “egy nap túra egy nap pihenés” stílusban tettük meg annak 92,1 kilométerével, így volt időnk szusszanni is útközben. Három szakaszt vontunk össze (a pecsételő füzetben a 4-5-6 jelölésűeket) így a teljes szintemelkedés felfelé 2 480 m, míg lefelé 2 335 m volt a teljes távon.
Első ránézésre ez igencsak fárasztónak tűnik, de mint említettem fentebb, fontosnak tartottuk, hogy vonjunk be pihenésre szánt időt is, egyrészt azért, mert inkább élménytúrázásra volt most szükségünk, másrészt pedig azért, mert a Balaton-felvidék tele van szebbnél szebb látnivalóval (nem mellesleg Badacsonyban mindig érdemes egy plusz napot eltölteni), és nem akartunk kihagyni semmit.
Na de elég is a bevezetőből, jöjjön a napirend, hátha ti is kedvet kaptok egy jó belföldi kiruccanáshoz.
Keszthely – Lesenceistvánd
Az első nap reggelén Keszthely vasútállomásra érkeztünk a vonatunkkal, majd pecsételés után el is indultunk a kék sáv jelzésen. Az útvonal sokáig a városban vitt, de némi séta után már betakart minket az erdő. Érdemes megemlíteni, hogy bár a kék nem visz el oda, az útvonal közelében három impozáns kilátópontot is találunk. Az első kettő egész korán megtalálható (Festetics-kilátó és Berzsenyi-kilátó), és mindkettőről gyönyörű panoráma tárul elénk a Balatonra és az egész Balaton-felvidékre.
A harmadik kilátópont a Láz-tetői kilátó, mi itt költöttük el kicsit kései ebédünket, majd miután leereszkedtünk bekerült Vállus településén is a pecsét a füzetbe. A következő megállónk innen már Lesenceistvánd volt, ahol bekerült a napi utolsó pecsét a füzetbe, majd lesétáltunk a Lesencetomajon lévő szállásunkra, hogy kipihenjük az aznapi sétát.
Lesenceistvánd – Tapolca
Lesencetomajról csatlakoztunk vissza a kéktúra útvonalára. Mint említettem, minden második nap pihenő nap volt, így erre a napra csak egy rövid sétát terveztünk, egészen pontosan Tapolcáig kellett eljutnunk, ami nagyjából 7 km sétát jelentett.
Az útvonal tehát nem volt hosszú, azonban ezt mind a 77-es út mellett tettük meg, és bár kedd délelőtt a forgalom relatíve mérsékelt volt, ez a rész nem sok élményt tartogatott. Lényegében örültünk, amikor végre megérkeztünk Tapolcára, bekerült a pecsét a füzetbe (belénk pedig egy fincsi citromos sör) majd elfoglaltuk a szállásunkat.
Tapolcán töltöttük a nap maradékát, ahol volt szerencsénk ellátogatni a Tapolcai-tavasbarlangba, amit mindenkinek érdemes megnézni, ha még esetleg nem járt itt. A sorállást mi azzal küszöböltük ki, hogy előre megváltottuk jegyünket, de mivel (mint fentebb említettük) egy keddi napon jöttünk, a tömeg nem volt vészes.
Este még megkóstoltuk milyen borokat árulnak a vidéken, majd egy tartalmas vacsora után, ismét a pihenésre került a hangsúly.
Tapolca – Badacsony
Ismét túra nap volt előttünk, így felcsaptuk a hátizsákokat és elindultunk. Végállomásunk Badacsonytomajon volt, de előtte még számos látnivaló várt az úton. Az első ilyen csoda a Szent György-hegy a híres bazaltorgonákkal. Bár a környéken sokat jártunk már, ide még nem túráztunk fel. És milyen nagy hiba volt.
Csodálatos a kilátás innen a Tapolcai-medencére, a tanúhegyekre és úgy az egész környékre. Már kacérkodott velünk szemközt a Badacsony óriása, de előtte még tettünk egy kitérőt Szigligetre, ahol egy a pecsét mellett egy jó fagyit is magunkévá tettünk.
Itt szeretném kiemelni, hogy aki nem próbálta még a Szigligeti vár alatt tanyázó fagyizót az mindenképpen tegye meg és ne féljen kipróbálni a sós fagyijaikat. Eddigi kedvenc a sós mandulás volt, de az itt elfogyasztott sós tökmag határozottan felvette vele a versenyt.
Szigliget után még meghódítottuk a Badacsonyt is. Itt már voltunk párszor, de a Bujdosók lépcsőjén most mentünk fel először, de azt kell mondjam maradandó élmény volt.
Badacsony tetejéről még megcsodáltuk a kilátást, majd leereszkedtünk a faluba. Mindenekelőtt betértünk az egyik kedvenc pincénkbe (Borbély), majd szereztünk magunknak két kerékpárt és elgurultunk a Badacsonytomajon lévő szállásunkra, ahol a szokásunkhoz híven egy jó vacsi majd egy kiadós alvás következett (és némi fröccs, mert Badacsony).
Badacsonyi kalandok két keréken
Ismét pihenő nap következett, tehát átgurultunk a bicikliken a Folly Arborétumba, egy jó sétára. Igen, fura sétát sétával pihenni, de az, hogy a heti cuccunkat nem cipeltük magunkkal már önmagában felüdülés volt, a biciklizés pedig maga volt a csoda. Legalább is amíg lefelé gurultunk és mielőtt elkezdett jönni a szembe szél.
Az arborétum után egy élménybiciklizés vette kezdetét. Először a Csendes Dűlő borteraszig gurultunk, ahol néhány fröccs kíséretében gyönyörködtünk a látványban, majd egy körtúra keretében körbe bicikliztük a Badacsonyt (Badacsonytomaj – Badacsonyörs – Nemesgulács – Kisapáti – Hegymagas – Badacsonytördemic – Badacsonytomaj – ez összesen 29 km). Útközben megálltunk néhány szimpatikus pincében, a nap fénypontja pedig Hegymagason volt, ahol a Zöldülő Terasz nevű gyöngyszemnél álltunk meg egy finom uzsonnára.
Miután visszaértünk Badacsonytomajra, a Fata pince jóvoltából még részt vettünk egy jóféle borkóstolón, végül pedig a fröccstől és a kerékpártól fáradtan ledőltünk aludni – egy jó vacsi után, természetesen.
Badacsony – Szentbékkálla
Ismét túranap következett, és egy jó reggeli után vissza is csatlakoztunk a kékre. Az előző este elfogyasztott fröccsöktől reggel még picit tétován kezdtünk neki a sétának, de az elfogyasztott bundás kenyér hegyek és a jó levegő (és az első emelkedő) hamar helyrerázta megfáradt lelkünket. Első megálló Káptalantóti volt, ahol sajnos nem tudtuk megnézni a helyi piacot, de a pecsétet megszereztük és egy rövid pihenő után már a Csobánc felé vettük az irányt.
A túránk érdekessége, hogy egyrészt mivel hétköznap indultunk útnak, másrészt mert talán nem a legfelkapottabb helyeken kirándultunk, nem sok emberrel találkoztunk útközben. Voltak szakaszok, ahol végig kettesben sétáltunk. Az első olyan hely ahol elkezdett besűrűsödni a turista tömeg az a Csobánc volt. Nem csak túrázók, siklóernyőzők is szép számmal összegyűltek, hogy kihasználják az indián nyár utolsó napjait.
A hegy tetején lévő várromnál tartottunk egy ebédszünetet, majd komótosan lesétáltunk a hegyről, miközben élveztük a szemünk elé táruló kilátást a tanúhegyekkel és a szőlős birtokokkal. Nekem személy szerint ez volt az egyik kedvenc szakaszom.
Szentbékkállán mindenek előtt a kőtengert vettük célba, ahol csak pár percet akartunk eltölteni, de végül nagyjából egy bő órát mászkáltunk a köveken. Olyan volt ez mint egy játszótér nagyoknak, a naplementének köszönhetően pedig az egész lehengerlő látványt nyújtott.
Végül itt is elfoglaltuk a szállást, jött a vacsi (most a szálláson összedobott krémleves étterem hiányában – és itt szeretném kiemelni, hogy valami gyorsan összedobható kaja mindig legyen nálatok!!) és a jól bevált pihenés.
A Káli-medence – ismét két keréken
Ismét pihenő nap következett, nem egészen úgy ahogy terveztük, de összességében talán még jobb is volt így.
Az az érdekes helyzet állt elő ugyanis, hogy elfogyott a készpénzünk. Volt nálunk kettő darab bankkártya, egy zacskó Győri keksz, és a tudás, hogy Szentbékkálla igenis egy falu. És a kedves olvasó itt össze is rakta a problémánkat. A következő ATM Révfülöpben volt, nekünk pedig nem volt pénzünk buszjegyre.
Szerencsére azonban a szállásadónknak volt a sufniban néhány elfelejtett kerékpárja elfekvőben, amiket megkaptunk kölcsön, így Kékkút érintésével (ahol ittunk egy jót a Theodóra forrásból) legurultunk Révfülöpbe. Útközben még megnéztük Kővágóörsnél a helyi híres mosóházat és a templomot (mindkettő megér egy kitérőt), Révfülöpön pedig megálltunk egy laza ebédre (és persze a helyi ATM felkeresésére).
Innen gurultunk tovább Zánkára a Balatoni körúton (na itt igazán sok volt már a turista) majd feltekertünk a Hegyes-tűhöz.
Mint fentebb említettem ezek szívességből kapott biciklik voltak nem karbantartott kölcsönzős kerékpárok, tehát az enyémen speciel nem volt váltó, és bárki aki járt már Hegyes-tűnél meg tudja erősíteni, hogy oda feltekerni bizony nem egy leányálom. A kilátás fentről azonban hamar feledtette a combomban jelentkező fájdalmakat, tehát mindenkinek ajánlom a hegy meghódítását akár két, akár négy keréken, akár lábon teszi azt meg.
Visszafelé Köveskálon megálltunk a Káli Kövek és a Pálffy pincéknél egy-egy jó fröccsre, majd Szentbékkállán egy vacsi után megnéztük a helyi presszót, végül pedig eljött ismét a pihenés ideje.
Ez a kör összesen 38.8 km, és mindenkinek meleg szívvel ajánljuk, ugyanis van itt minden ami szemnek és szájnak ingere: Balaton, forrás, hegy, borospincék és persze maga a Káli-medence teljes pompájában.
Szentbékkálla – Nagyvázsony
Elérkeztünk az utolsó napunkhoz, így még egyszer felcsaptuk a hátizsákokat, és elindultunk, hogy a maradék néhány kilométert is letudjuk. Az első megállónk az Eötvös Károly kilátó volt, ahonnan még egyszer szemünk elé tárult a Balaton-felvidék. Egy kis pihenés után (az ide felvezető séta némi kaptatót foglalt magába) elindultunk következő pecsételő pontunk, Balatonhenye irányába.
Az útvonal innentől már nem volt nehéz, főleg sík -vagy nagyon kis emelkedővel ellátott – szakaszokon sétáltunk, az erdő amin átmentünk viszont valami gyönyörű volt. Vasárnap délután erre nem volt sok turista, tehát relatíve meghitt környezetben fejezhettük be a túránkat.
Nagyvázsonyban a buszmegállónál még elfogyasztottunk egy győzelmi sört, majd az utolsó pecsét elhelyezése után Veszprémen keresztül visszabuszoztunk Budapestre.
És hogy ez miért is volt jó nekünk?
Alapvetően szeretjük az aktív pihenést, azonban jól esett, hogy egy kis lazulást is bele tudtunk csempészni a napjainkba. Igaz, nem teljesen az volt az út, amit eredetileg nyaralásnak szántunk (az USÁ-ba mentünk volna egy nemzeti park túrára), de jó volt picit elmerülni az itthoni csodákban és új szemmel látni kicsiny, ám annál szebb hazánkat.
